Soul Graffity

A kis gyufaárus lány átfagyva bolyongott az éjszakában már órákon keresztül. Egy pár lyukas papuccsal a lábán indult útnak, de már azokat is ellopták tőle az egyik aluljáróban. Végtagjait már alig érezte, kékre hűlt kis kezében egy doboz gyufát szorongatott, és kínálgatta minden szembejövőnek. Szenteste volt, mégsem akadt egy lélek sem a városban, akinek megesett volna a szíve a szerencsétlen lányon. Nem emlékezett rá, mikor érezte ennyire gyengének és elesettnek magát utoljára. Könnyei, akár az apró gyémántok, kicsiny gömbökké fagyva pihentek arcán. Arra gondolt, milyen jó lenne otthon lenni, ha fűtés nincs is, legalább a rongyaikba betakarózni. Hazamenni azonban nem mert, hiszen tudta, hogy az apja biztosan nagyon elveri, ha pénz nélkül állít be.
-Kérem, uram! Vegyen egy kevés gyufát! Vagy legalább adjon valamit enni érte!- kérlelte az egyik szembejövő, kalapos férfit
-Hordd el magad, mocskos ribanc!- válaszolta az úr
A kis gyufaárus lány zokogva ledőlt egy fal mellé, és meggyújtott egy gyufát. Azt remélte, ettől majd kicsit felmelegszik a keze. Percekig figyelte a lángot, az ősi erőt, amely meleget adott az embereknek és megmentette őket a haláltól. A gyufa azonban hamar kialudt, a lány pedig visszacsöppent a rideg valóságba. Mikor felpillantott, egy furcsa, ballonkabátos alakot látott maga előtt, amint őt nézi.
-Uram, nem venne tőlem gyufát?- kérlelte sírós hangon
A férfi csak nézett rá szánakozva, megcsóválta a fejét, majd odadobott neki egy kis tasakot.
-Legyen egy jó estéd, kislány- mondta meglepően sok melegséggel a hangjában.
A gyufaárus lány átfagyott kezei közé fogta a kis zacskót, forgatta, szagolgatta. Valamilyen barnás por volt benne. Meggyújtott egy gyufát, és a fényénél felismerte. Szélesen elmosolyodott, majd a szívéhez ölelte a kis ajándékot. Ismerte már régóta, ezzel űzte el bánatát korábban, amikor utcalányként kereste a kenyerét.
Szerencsére volt nála egy kanál, amire rászórta a tasak tartalmát. Szakadt kabátjának egyik zsebében pedig talált egy használt fecskendőt is. Meggyújtott egy újabb gyufát, majd elkezdte melegíteni a kanalat, s benne karácsonyi ajándékát. Amint az anyag cseppfolyós lett, felszívta a fecskendőbe, ingéből leszakított egy darabot, majd elszorította vele az alkarját. A tű ismerős forrósággal hatolt a vénájába, az aranyként áramló anyag pedig megtöltötte a testét. Érezte, amint visszatér belé az élet.
Elkezdte meggyújtani a gyufáit, szép sorban az összeset, és csak most vette észre, milyen kellemes meleget adnak. Az is csak most tűnt fel neki, hogy a fal, aminek támaszkodik, igazából egy hatalmas bálterem ablaka. Ahogy megfordult, táncoló párokat, hatalmas, fehér asztalokat, és ezernyi csodálatos gyertyát látott odabent. A terem közepén egy óriási karácsonyfa állt, ami körül tündérek repkedtek, és vitték a szeretetet mindenfelé a városban, belopva azt az emberek szívébe. Nemsokára azon kapta magát, hogy a kezei között átfolyik az ablak üvege, és a következő pillanatban már ő is a bálteremben áll. Egy kedves, jóképű pincér leültette egy asztal mellé, majd sültcsirkét és frissen sült kenyeret rakott elé. Sose volt még ilyen boldog karácsonya. Éppen hozzálátott volna a mennyei vacsorához, amikor észrevette, hogy a nagymamája ül mellette.
-Nagyanyó, mondd, hogy nem csak álom az egész! Olyan jó, hogy eljöttél!- kiáltott fel hirtelen meglepetésében
-Gyere kislányom, elviszlek magammal oda, ahol örökké boldogan élünk, és többé nem fogsz fázni és éhezni- felelte a nagymama barátságos hangon
-És gyufát sem kell majd árulnom többé?- kérdezte a lány
-Nem- válaszolta nagymama mosolyogva
A kislány boldogan megfogta a nagyanyó kezét, és elindultak együtt a bálterem lépcsőjén felfele.
Másnap reggel a kis gyufaárus lányt kihűlve, holtan találták a fal mellett feküdve. Arcán olyan csodás mosoly ült, amely talán még sosem.
-Narkós kis kurva volt, még karácsonykor és kiment anyagozni az utcára. Nem kár érte- mondogatták az emberek a városban.