Sosem felejtem el Tibor barátom hozzám intézett szavait, amelyek valamikor a nyári éjszakában hangzottak el egy meglehetősen pocsék korszakomban: „Feri, nem kell, hogy a zene az életed legyen… mondjuk úgyis az lesz.” És hogy a Sors, Isten, vagy a Jószerencse keze van-e a dologban, az gyakorlatilag mindegy is, de mégis rátaláltunk egymásra és magunkra, és mindezeken felül és alul magára a Zenére. Furcsa. Olyan, mintha egy lányról írnék, pedig egy zenekarról van szó, illetve többről is annál. Valami olyasfajta dologról, ami intimebb minden kapcsolatnál, őszintébb minden vallomásnál, és tovább tart szinte mindennél: egy életen keresztül.

Ha valaki megkérne arra, hogy magyarázzam el, mit jelent a rock and roll, biztosan nem lennék rá képes. Tudnék szavakat felsorolni, amik sok mindent jelentenek, érzéseket leírni, amiket érzünk, de teljes valójában nem tudnám átadni szavakban. Érezni kell, és ma már egyszer megérezted, soha nem felejted el, és szavakra sem lesz többé szükséged. Sokan ezekre a mondatokra is azt mondanák, hogy közhelyes maszlag. Ők még nem érezték. Fejben, szívben, lélekben, mindenütt egyszerre.

A hétvégén csodálatos dolgot éltünk át. Négy barát ráébredt arra, hogy képesek megváltani a világot, hogy hátborzongatóan csodálatos zenét képesek együtt létrehozni, hogy egy húron pendülve, szavak nélkül képesek a rock and roll hajtotta motorral végighaladni az egész életükön. Őszintébb ez minden vallomásnál. Intimebb minden kapcsolatnál. És tovább tart szinte mindennél: egy életen keresztül. Eddig csak kutattam, most rátaláltam. Az bizonyos, hogy Isten tette a szívünkbe, s hogy rácáfoljak Dávid barátom írására, nem vette ki onnan senki. Ott él még mindig bennünk, s a mienk (is) a felelősség, hogy visszaadjuk őszinteségét, tisztaságát, eredetiségét. Mert nem is gondolná az ember, hogy mekkora bűnt követ el az, aki beszennyezi a zenét. Megtöri fényét. Levágja karjait, lábait. Betömi a száját.

Csodálatos volt ez a hétvége. A színpadon állva, ahogyan azt figyeltem, miként tombol a közönség, ráébredtem, feladatunk van: visszaadni az őszinte zenét. Képesek vagyunk ezer albumnyi számot megírni, annyi energiánk van, amiből körberepüljük százszor a Földet, ebben biztos vagyok.

Most nyert igazán értelmet az élet. Most már mindent el tudok magyarázni. Mert a zenésznél, ha szívből játszik, nincs őszintébb ember. Ha meghallgattok, már mindent tudni fogtok rólam. Nincs szükség arra, hogy eladjuk magunkat. Ha jó, amit csinálunk, akkor eladja magát a zenénk. Ha nem, akkor meg jól érezzük magunkat négyesben. Ennél több nem is nagyon kell.

Elzárkóznánk, beszűkölnénk, megváltoznánk? Ugyan, dehogy. Most kezdődik csak minden. A világot újra fel kell fedeznünk, új dalokat írnunk, új utakat bejárnunk, új városokat megismernünk, új szerelmeket éreznünk, új fájdalmakat átélnünk, s mindezt együtt, veletek, mindenkivel, aki jó indulattal közeledik felénk.

Zenész lennék? Nem hinném. Inkább egy csavargó, álmodozó, rock and roll stoppos.