Röpke asszociációs játékom eredménye. Írd, ami eszede jut.
Ez is aznap történhetett, amikor találkoztam a főpohárnokkal. A szokásos idióta módján, félmosollyal méregetett, és cigarettával kínálgatott. Száztizenötödjére is elmeséltem neki szép nyugodtan, hogy nem dohányzom, soha nem is űztem e halálos játékot, aztán szép lassan továbbálltam. Keresztültörtem magam a tömegen, kisiettem a bejárati ajtón az udvarra, és megkerestem kedvenc tölgyfámat. Múlt héten volt, szóval kellemes, késő nyári hangulatban dőltem neki a hűvös kéregnek. Belőttem az alkaromba egy adagnyi ózont, amit azért használok, hogy a hepatitis vírust kiirtsa a szervezetemből. Mivel a hangulat annyira filmbe illő volt, hogy legszívesebben rágyújtottam volna, ezért elkezdtem rágcsálni egy fűszálat. Mivel hogy nem dohányzom ugye, és amúgy sem volt cigim. Miért is lett volna.
Aztán egyszer csak megjelent mellettem az a tündér a Mexikói útról. Hosszú fülei lengedeztek a szélben, és egészen elnyújtott szempillái voltak. Leült mellém, és kezembe nyomott egy csésze kávét, amiért akkor roppant hálás voltam neki. Ott és abban a pillanatban ez jelentette minden vágyamat, és ő valahogyan megérezte ezt. Utána elkezdtünk beszélgetni, pedig előtte soha nem váltottunk egy szót sem. Ennek ellenére meglehetősen könnyed módon folyt a társalgás, végül persze a zenénél lyukadtunk ki. Kiderült, hogy furulyázik, amit rögtön be is mutatott egy zsebből elővarázsolt kis fafurulyával. Olyan szépen játszott, hogy rögtön el is álmosodtam, és arra kaptam fel a fejem, hogy megvetett ágyban fekszem. Álmosan körbetekintettem, hogy hol is vagyok. Valószínűleg a tündér szobájában lehettem, a csodaszép faragott fa ágyában. A szobát a kandallóban ropogó tűz világította meg, kint pedig már a csillagok világítottak. Kicsit aggódni kezdtem, hogy nem jelentkeztem be a szobámért, és biztos keresni fognak. Ám ezután sokkal inkább azért kezdtem el aggódni, hogy hova is tűnhetett az összes ruhám, az utazótáskám, a gekkóm, és miért van rajtam mohazöld selyemből szőtt hálóing.Tudod, nem vagyok egy idegeskedő típus, az ilyen helyzeteket mindig megpróbálom lazán kezelni, de valahogy most mégis úgy éreztem, hogy gonosz módón játszadoznak velem.
-Hoznál egy teát, kedves?- kérdeztem a mellettem fekvő kékhajú, zöld szemű tündértől.
-Persze- válaszolta mosolyogva, és kilibbent az ajtón. Szemét dolog, vagy sem, én ezt kihasználva írtam egy sebes búcsúlevelet, rohantam az ablakhoz, ugrottam, és futottam az éjszakába. Meg sem álltam a kikötőig, ahol a lámpatartó embereket lefizetve, félholtan ráestem valami hajóra, és visszajöttem ide. Tudom, lehet hogy őrült módon viselkedtem, tapintatlan voltam, satöbbi-satöbbi. De ez akkor sem volt fair. Velem ne viselkedjen így senki. Amúgy is lett volna még elég dolgom aznap este, és hiányzanak a cuccaim is. Inkább vagyok most szerencsétlenül szabad, mint szerencsésen valami nimfa rabja. Tudod, hogy van ez.
