Na igen, eddig ilyet nem nagyon csináltam. Igyekeztem verseket, novellákat felrakni, amik esetleg érdekesek lehetnek másoknak is. Sose volt célom magánjellegű naplóbejegyzésekkel fárasztani a szegényes olvasóközönséget. Most mégis ezt teszem, mert megint egy érdekes és keserédes időszakot tudhatok magam mögött. Meg hát, amúgy is. Ezeket a dolgokat nagyrészt magamnak írom. Plusz még egy-két embernek. Szóval, lássuk, hogy is alakult ez az elmúlt hónap.
Egy furcsa, magányos februárral fejeztem be, most pedig egy hasonlóan furcsa, szintúgy magányos márciussal nyitok. Az elmúlt egy hónapban talán olyan sokat voltam egyedül, mint még soha, és gyakran az unalom és kisszerűség legmélyebb pontjaira zuhantam, nem véletlenül persze. Az egyetem megszűnt létezni erre a két hónapra, persze ez így is van betervezve, nemsokára egy új, sokkal komolyabb élet indul. Na de mire is volt jó ez a magányos hónap?
Egyrészt volt időm rengeteget gondolkodni, zenét hallgatni és gitározni. Írni persze nem volt miről, miért is lett volna. Sok dolog megvilágosodott előttem. Először is az, hogy az egyedüllét nem feltétlenül rossz. Na persze indokolt adagolással és okosan betervezve. Ismét elkapott egyfajta láz, valamiféle bizonyítási, produktivitási vágy a zenéléssel kapcsolatban. Mostanában sokat gyakorolok a gitáron, új és új, egyre nehezebb dolgok tűnnek fel célként előttem, s úgy érzem, képes lennék három albumnyi zenét megírni. A régebbi vágyak mindenféle hatásvadász és közönségbarát zenékről már rég szertefoszlottak, kicsit szánalmasnak tartom az akkori felfogásom. Rájöttem, hogy csakis a belülről jövő, mélyen érzelmes és energikus zene ér bármit is a világon. Nem leszek hajlandó másként csinálni.
Teltek a hetek, és elkezdtem a négy fal között élni. Szó szerint. Volt nap, hogy ki sem léptem a küszöbön. Rengeteg gondolat kavarodott a fejemben Istenről, emberekről, szabadságról, életről. Talán még a halálról is. Sokat kerestem magamban az elrontottat, és vágytam a jobbra, az igazra. Rá kellett ébrednem, hogy a nyári nagy filozofikus, elvont gondolatmenetek legtöbbször csak saját magunk és mások hülyítésére jók, valódi tartalmat nem jelentenek. A legcsodásabb dolgok mindig a legegyszerűbbek: az ember maga, az emberek maguk, a barátaink, szerelmeink, egy nő testi és lelki egészben. A korábban túlságosan elragaszkodott ábrándozásaim sokszor elszakítottak az istenadta valódi, egyszerű értékektől. Ugyanide sorolnék egy pohár bort és egy szép dalt is.
A harmadik nagy rádöbbenésem a saját önzőségem tudatosulása volt. Persze más az, ha nem mutatjuk ki a külvilágnak, de attól a gondolataink még terhesek vele. Talán ez volt a legfontosabb dolog, amire eddigi életemben rájöttem. Ezidáig amikor valamit kívántam, szerettem volna elérni, azt mind magamnak akartam. A saját életemmel foglalkoztam, mint mindenki más, gondoltam akkor. Az elmúlt egy hónapban azonban rájöttem, hogy az élet értelme nem magamban, hanem másokban rejlik. A leges legfontosabb dolog a világon, hogy ne magunkért, hanem másokért imádkozzunk. Ha igazán jó emberek vagyunk, akkor ezt értünk is sokan megteszik majd. Egyből világossá vált, hogy miért volt szükségem a magányra, miért nincs barátnőm, miért nincs zenekarom meg pénzem se. Elindultam egy egyszerűbb, tisztább, őszintébb úton, és érzem, hogy még nincs vége.
Egyik éjjel félálomban egy angyalt láttam, és tudtam, hogy nem vagyok elveszve. Segít mindenki aki tud, és én is segíteni akarok. Mindenkin.
