Amikor kinyitottam a szemem, csak egy madarat láttam elrepülni felettem. Furcsa madár volt, annyi szent. Ahogyan csapdosott a szárnyaival, szép lassan átalakult valamiféle furcsa női arccá, majd ahogy pislogtam egyet, ismét madárrá változott.
Mikor felkeltem és az órámra pillantottam, akkor döbbentem rá, hogy iszonyatos késésben vagyok. Rohannom kellett, végig a sötét város szürreális utcáin. Minden egyes ember fenyegetett, akár a kéztartásával, akár a pillantásával, akár csak a jelenlétével. Meg akartak ölni, de nem mertek. Én csak futottam és futottam, már-már olyan gyorsan, hogy csak elmosódó fénycsíkokat láttam magam mellett.
Egy óra is eltelt, mire odaértem. Hova is? Ja igen, oda, a mosodához. Az órám pontosan 23:50-et mutatott, a maga bátortalan, analóg módján. Szóval olyan gyorsan futottam, hogy sikerült behoznom a vélt késést.
Vártam még tíz percet, közben elszívtam egy cigit, de lehet, hogy kettő is volt. Aztán nyílt a mosoda ajtaja, kilépett rajta egy lány. Hirtelen minden elsötétült odabent, ő pedig kulcsra zárta az ajtót. Lila kalapja volt, és gusztustalan színű sála. Vállára akasztotta a táskáját, és elindult hazafelé. Illetve csak indult volna, mert ekkor odaléptem hozzá.
-Szia- mondtam neki.
-Szia- válaszolta
Két nap múlva a könyvtárban szeretkeztünk. Ki érti ezt?
