ki szobrásznak szobrot állít
s ki képet fest a festésznek
ki zenéjéből  nótát formáz
s halált kér az életnek

ki magányosan énekel
és tömegesen verset ír
ki elássa a saját csontját
és érzelmeket telesír

ki vésőjének kopott csonkját
rímeiben széttöri
ki fél mímelni szokott báját
s a szomorúság szétveti

magányosan ül az ágyon
feslett képet festeget
szakadt húrral pengeti
a szörnyen hamis éneket