A vesztesek zenéje mindig izgalmas és megbecsülendő. Ez tartja őket életben. Aztán a vesztesekből hamar győztesek válhatnak, vagy nem. Ha nem, akkor előfordulhat, hogy meghalnak, vagy mindenféle koszos tűket szurkálnak a karjukba. Aztán évek múlva győztessé válnak. Vagy nem.
Mindig van remény, ami életben tart. És a remény az, hogy mindig lehet zenét írni, egyedül is. Sokat, rengeteget, csodaszép, szívből-lélekből jövő zenét, ami ugyan senkit sem érdekel, de legalább zene. A veszteseké, a miénk, mindenkié. Érték, még ha senki nem is hallja. Abban a pillanatban lesz varázslattá, ahogyan megszületik, és táplálja a lelket a rezgéseivel, nehogy meghaljunk. Túlélünk.
Gondolat a nyár végéről
2011.08.30. 17:00
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://soulgraffity.blog.hu/api/trackback/id/tr163191006
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.