Ha lenne tükröm, most látnám, mivé leszek: vörös szemű, barázdált arcú, elszáradt húsdarabbá. Mely alkohollal konzervál, és ópiummal emlékez. Nincs semmim, szívem az kevés, disznófejű nagyuram már győzött, álmaim pislákolnak még, egyre gyengébben. Mások életét ítélő, önmagáét tévútra vezérlő-ez lennék hát én? Az igazság harcosa, ki bort iszik és bort prédikál, fejét a szemétre hajtva nyugodik, míg nem zörögnek az ajtaján. Ki mámorban, mint apró gyermek, az élet forró szurokját magára rántja, s reggel ébredve már az egészet bánja, saját szemére hányja, s a vésőt szívébe még kétszer belevájja. Hiú álmokat kerget, más korokba álmod, önpusztít és hagyja eltűnni a lángot. Valóban ez lennék? Bizony ez vagyok. Uram, segíts meg kérlek!
Emlékirat 2011-ből
2011.02.13. 01:31
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://soulgraffity.blog.hu/api/trackback/id/tr192657107
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.